A parázsburgonyát vízbe teszem, hagyom ázni kicsit, majd jól összedörgölöm őket egymáshoz, aztán vizet cserélek. Ezt kétszer-háromszor megismétlem és kész. A legjobb Tefal serpenyőmbe – de lehet ez akármi más is, a lényeg, hogy jól le lehessen fedni – vajat dobok, rá 2-3 ág rozmaringot, kicsit hagyom pattogni a fűszert, aztán rá a krumpli, só, és lefedem. Olyan fedője van az edényemnek, aminek szabályozható a gőzkijárata. Érted. Gőzkijárat. Ennél a kajánál nullára állítom, mert a saját gőzében puhul meg a krumpli. Az egyik legfinomabb köret, evör.
A halat kiveszem a hűtőből, és megkenem a vajjal kívül-belül jó alaposan, aztán előmelegített sütőbe teszem kb 10 percre. Közben a zöld spárgát megmosom, fás szárait letöröm – kábé egy kilónyi spárgaszárat őrzök már a hűtőben, mert hát nem dobom ki, jó lesz levesbe…. Serpenyőbe vaj, spárgák rá, és magas lángon elkészítem.
Közben ha a krumpli megpuhult, fedő lejön, és további rázogatások közben lepirítom. Nincs ennél finomabb, az új parázsburgonya édeskésen megpuhul belül, kívül pedig átsül a rozmaringos vajon: zenn.
Hal elkészül, spárga elkészül, krumpli elkészül: boldogság.
A legfinomabb falatokat akkor ettük, amikor a végén a már kihűlt hal maradványait csipegettük kézzel. Mintha valami nagyon finom füstölt szárított sonkát ettünk volna. Hal íz alig, csak a fűszerek és a füst. Remélem a nagy árban nem lett baja a pisztrángtelepnek, mert még egy füstölt hal van ugyan a hűtőben, de már mennék a következőért.
