Mindenki megnézi előzetesen, neten a menüt szinte minden esetben, vagy csak én vagyok ennyire bélpoklos kíváncsi fajta? Akkor is, ha ismerem a helyet, akkor is, ha csak egy új vietnámi büféről van szó és akkor is, ha az egészen unalmas, csárdaétlapról beszélünk. Sőt, vannak olyan helyek, akiknél időnként csak úgy, kedvtelésből ránézek a kínálatra, mert mindig érdekel mi az aktuális elképzelésük, ilyen a Kistücsök, vagy a Pajta. Köszönöm, hogy létezik az internet és létezik ez a rengeteg közösségi média felület ahol mindig tudok egy kicsit előzetesen kutakodni.
Nem csak a felhozatal érdekel, bár abból azért már egész jól el lehet tájékozódni és nagyjából képbe kerülsz azzal kapcsolatban is, mire számíthatsz. De imádok elkalandozi azon, mi lesz majd az étel amit rendelek, ha oda kerülök. Nagy kérdések feszülnek ilyenkor. Van-e valami rendesebb leves? Ha leves van, minden van, de ha leves van, akkor az azt is jelenti hogy legalább két fogást eszem, mert leves nélkül lehet élni, de minek. Írtam már le azt a szót ma, hogy leves? Na.
Tehát induljunk ki abból hogy van valami jobb húsleves, amit nem hagyhatsz ki. Ereidben csordogál a sárgás csillogó lé, tehát csak akkor mersz ilyet kérni ha minimális bizalmad van a hely felé, különben ezt biztosan ki kell hagynod. Ettem már úgy én is 5 eurós zacskós húslevest Gran Canarián hogy azt hittem elsírom magam és csak azért nem öntöttem rá a pincérre és küldtem el üvöltve hátra a „szakács” haverjához, mert az éhenhalás szélén álltam és kellett valami meleg, sós lé. Meg mert úgysem értette volna, mit ordítok.
Na ideális esetben egy jó leves az nem csak ennyiból áll, tehát tegyük fel hogy így épül fel a fejben tervezett rendelés, első fogás leves. Na de mekkora az adag? Ha olyasmi, mint amivel én megyek neki a vasárnapnak, akkor az felér egy közepes pho levessel, utána már egy rendesebb adag főétel nem nagyon csúszik le, a desszertnek meg egyenesen integethetek, messziről. De tegyük fel, hogy csésze, tehát még minden mehet utána, minden IS. Hogy lépsz tovább? Klasszikus vonalon haladva, és ha van akkor berendelve egy rántott húst mondjuk krumpli pürével, továbbra is mélyen bízva abban hogy nem egy átbaszós helybe szaladtál bele, ahol porból lesz a püré, Mellé mondjuk egy kis saláta, esetleg házi ubisali? Lefolytásnak pedig ha van, akkor egy ideje nálam mindig tiramisu a választás, egész egyszerűen azért, mert mostanában sehol nem sikerül rendes tiramisut ennem, kivéve ha anyukám készít ahogy múlt vasárnap is, és ad belőle egy óriási adagot.
És kész a basic menü. Fejben. Aztán amikor odaérsz, elkezdzed megváltoztatni a döntést, látod a szomszéd asztalán a célkás előételt, a táblás kiírásban van valami egészen biztosan kihagyhatatlan fogás, és így tovább. És ha most azt gondolod, hogy minden előzetes kutatás és gondolkodás felesleges volt, akkor ne is olvass tovább, nem vagy elég elvetemült hedonista állat, nincs itt semmi látnivaló neked.
Összeszedtem pár fajtát, már ami az étlapokat illeti, a 30 oldalas bugyiba fűzött lapoktól az annyira rövid menüig, amiből maga a séf sem szívesen választ mert nem tud, de ezt soha nem vallaná be még magának sem.
- hoszú étlap
- rövid étlap
- túl rövid étlap (lásd a séfet, fent)
- túl hosszú nevű fogások étlapja (hogy mivel a mi a min?)
- senki nem érti mi ez nevű ételek étlapja (csak a fhanszia, csak a flanc)
- és a kedvenc, a fényképes étlap (vakuval, laminálva)
Ez pedig itt a képen az egyik legkülönlegesebb, amit valaha láttam. Londonban voltunk még évekkel ezelőtt egy egészen jó halas étteremben, ahová azért mentünk hogy fish&chips-et együnk valami rendesebb helyen. Na ott volt ez a koncepció, frankón még a tapintása is pikkelyes volt, nem tudom hogy csinálták de csókoltatom a kezét annak, aki kitalálta és annak is, aki megvalósította. Imádtam!
