Soulkitchen

"Az is hülye, aki kézműves pesztót csinál"

Mamakert

Kilónyi datolya paradicsom. Kilónyi paprikák, színesek, mindenfélék, chilikkel vegyesen. Fényes bőrű, feszes, lila padlizsánok. Friss kakukkfű, bazsalikom, menta; mind precízen, külön csomagolva. Félkészre érett körték a fáról, nagy darab zöld almákkal. 5-6 db cékla, szinte nyersen is ehető lenne, annyira újak. Legalább 25 db óriás mángold levél, bíbor szárú. Egy szép fej zöldes-lilás saláta, egy nagyobb fej karalábé – jó lesz levesnek – és ez mind, de mind a kertből. Anyáink az egész nyarukat rászánják a kertre, mi meg rámegyünk a termésre. De persze nem úgy, hogy éjjel beosonunk és lelopjuk a koktélparadicsomot; mindkét anya ezerrel csomagol amikor otthon vagyunk hétvégén, hogy aztán 2 hűtőtáskát, egy nagy papírszatyrot, egy ládát és egy rendes, kerek kocsmárostálcát telerakjanak élelemmel. Mert a saját, friss termésen túl kaptunk még krumplit, vöröshagymát, házi tojást, szilvát, több kilónyi kékszőlőt – othello, ugye. És homemade zakuszkát, ajvárt, baracklekvárt, rozmaringos chilis körtelekvárt, bazsalikomos paradicsomszószt, sűrített paradicsomot, pörkölt alá való kislecsót.

20160927_091627

És főtt ételeket. Húslevest, külön csomagolt kockatésztával; grízgombóc helyett rizsgombóc levest, mert nekem a glutén nem annyira oké; krumplival sűrített brokkoli krémlevest; krumplis tésztát, sült oldalast, rántott csirkét, rakott húsos zöldséges egytált, kétféle csalamádét, maradék bográcsos lecsót.

Mire összeírom elfáradok, akkor a többit képzeljétek hozzá. A kertet, a konyhát, az állandó csinálást, az állandó adni akarást, a készülést, a várást, a csomagolást, dobozolást, adagolást; a mindent.

Itthon itthon vagyunk, otthon meg otthon. És hálásak vagyunk.

KÖSZÖNJÜK.

Van víz!

Egészen leszoktunk a bóti vízről, szinte mindenhol, ahol otthon/itthon vagyunk, csapvizet iszunk valamilyen formában. Tegnapig így volt ez Nyéken is, amíg valami okos hozzá nem piszkált a vízvezetékekhez. Állítólag tisztítják, vagy mi, engem különösebben nem érdekel, mert csak annyit érzek belőle, hogy ebben inkább úszni kéne egy jó, szoros úszósapkában, de meginni semmiképp. A zárt légterű uszodák legrosszabbika jut eszembe, amikor már a levegő is annyira klóros, hogy úgy annyira nagyon kedved nincs még csobbani sem. De meginni aztán semmiképp. Ezzel a problémával szembesültem tegnap este, amikor az egész napos vízfogyasztásom mélyen az elégetelen környékén mozgott, erre ráküldtem majdnem egy üveg vörösbort, ami évek óta a pincében figyelt, de nem volt rossz, csak annyira jó sem; szóval meg is szomjaztam rá rendesen, és ahelyett, hogy egy nagy korsó jó hideg vizet habzsolva toltam volna be rá, összeráncolt homlokkal tettem le egy koryt után és nem értettem. Most sem értem, ráadásul egész éjszaka vagy nem aludtam, vagy azt is nagy rosszul, és élénk álmaim megszakításaiban mindig arra ébredtem, hogy vattát köpök most azonnal, de nem volt kedvem hypós vizet inni, na.

vizkopo

Épp ezért ma délelőtt elment a férj és hozott rendes bóti vizet, Natur A. a márkája, de ez mindegy is, mert a lényeg az hogy ennek meg olyan műanyag szaga van, amilyen a TVK fénykorában sem volt, pedig apám ott dolgozott, én tudnék róla ha ez lett volna, elhihetitek. Olyan, mintha a zsugor párszor kint maradt volna nyáron a napon, jól ráolvadt volna a palackokra, és ha a szádhoz emeled a flakont, ezt az igazi, penetráns, olvadt, fülledt műanyagszagot érzed. Csamm.

Persze nem vagyok elveszett gyerek és kitöltöttem pohárba, úgy már iható, na de miután szépen kirinyáltam magam, oda akarok ezzel az egésszel kilyukadni hogy el vagyunk mi kényeztetve, mind. Nem jövök most az ‘Afrikában meg szomjaznak’ Jolly Joker mondattal, de közben meg de, mert csak ilyenkor gondolunk bele abba, milyen szar lehet, ha nincs víz. Nem csak pár órára, meg nem úgy hogy végülis van az, a csapból folyik, korlátlanul, csak büdös, fujj, nem kérem, hozzál másikat. Akkor is ezen szoktam gondolkodni, amikor leveles spenótot mosok meg, többszöri, váltott vízben, és a lelkifurdalás karcolgat közben, mert több 10 liternyi vizet használok el rá, ami rengeteg. És mind ivóvíz! Ha valaki tud tuti módszert spenót mosásra kevesebb vízzel, az ne tartsa magában, plíz.

Szóval tiszleljük meg a világ kevésbé szerencsés oldalán élőket és a saját testünket azzal, hogy elegendő vizet teszünk bele és ha nem muszáj, akkor nem folyatjuk orrba-szájba el a jó ivóvizet. A klór ellen meg vegyek víztisztító kancsót, tudom.

Tegnap még nyár volt

Miért miért miért nem lehet az, hogy egyszer ebben a tökéletes fekvésű Kárpát-medencében úgy legyen ősz, hogy napról-napra fogynak el a fokok és szép lassan érkezünk meg a hajnali 9°C-ba? Miért miért miért kell mindig ez a dráma? Ez a viharos szakítás, az eltűnő fények meg a sok hideg eső, az egyik napról a másikra ajtócsapkodós elválás?

Értem én, hogy szeptember vége van – jut eszembe vissza kell menni Erdélybe már, tényleg – és el kell ezt a témát engedni, de a finom átmenetet akkor is nagyon igényelném. Nézem a növényeimet az erkélyen, mindegyik megnyúlva, megsárgulva, kiszáradva; nem igazság.

—————-

Ezt írtam reggel, azóta meg hazajöttünk Borsodba, elmentünk a gátra a kutyákkal, szügyig gázoltunk az egész nyáron növő vadvirágokba, bevakuztunk egy gomba alá hogy megnézzük, milyen fajta lehet – nem szedtük le végül, fogalmunk sem volt – és belezúgtam megint az őszbe nyakig. Annyira szép! És illatos és hűvös és meleg és színes és ez az egész azért van, hogy ne borulj ki a nyár elmúlta miatt, de bármennyire tudod, hogy manipulálva vagy a nagy négyévszak-összeesküvés által – mert a manipulálást az okos emberektől is szívesen veszed, ha kellő empátiával nyúlnak hozzá(d) –, akkor is megkajálod mindig, újra.

20160923_210101

20160923_172512

Hátra mentünk a séta után a kertben Girincsen és a fenyőfák mögött hirtelen elkapott az érő othello illata, magához húzott és egészen az érett fürtökig vezetett. Ez így, ennyire giccsesen, de szó szerint megtörtént. Általános iskoláig nyúlik ez a szerelem, minden ősszel amikor hazafelé sétáltam suliból, elhaladtam egy szőlősor mellett, amin szilva nagyságú szemekkel, mélykék, őrjítően aromás kék szőlő érett. Sosem eszem meg a héját, pedig(!), és szerintem ez azért van mert akkor, suliból hazafelé sosem tudtam megmosni a szőlőt; de nem is bírtam ki hazáig, így minden alkalommal csak kiszippantottam a zselés belsejét és dobáltam el a sötétkék héjakat. Olyan mint egy őszi rituálé, mindig állva, a tőke mellett, csak a belsejét, csak mosatlanul, csak a héját dobálva.

2016-09-23

Menjetek ki valahová, kell ez a levegő is, kellenek ezek a fények is, el kell búcsúzni az elmúlt hónapoktól és helyet csinálni a sötétségnek; mert jön. Vagy el is lehet utazni pár hétre valahová mondjuk decemberben, ahol állandó 25°C, lengedező szél, végtelen óceán és barátok várnak.

NYIHIHI.