Se hús, se tej, se cukor, se glutén- mondta a doki.
Hát akkor mi? – jöhetne a kérdés, de mi, akik ilyen elmélyült gasztro témákat szerkesztünk vagy fogyasztunk mind tudjuk, hogy végtelen az ételek tárháza amik szóba jöhetnek, még egy ilyen szigorú megszorítás után is.
Nem először kapom meg én sem ezt az utasítást, bár az első hasonló diétámat tejesen magamtól kezdtem el, candida diéta néven futott, én is azért vagyis az ellen csináltam. Minden alkalommal 1-2 hét után belejöttem és nagyon élveztem, mert könnyű volt a testem, kitisztult a fejem és persze a végére mindig fogytam is pár kilót.
Most az akupunktúrás dokink mondta ezt, miután egy órán át kérdezgetett hogy megállapítsa melyik típusba tartozom leginkább, és azzal összevetve amiért felkerestem, és amilyen betegségeim egyébként vannak, ajánlotta ezt az étkezést. Mert magas a koleszterinszintem, évek óta és nem akarok erre is gyógyszert szedni – pajzsmirigy alulműködésre szedek 2 éve – viszont ehhez ugye nem is feltétlenül kell pirula, ha betartod a mozgás-étkezés koordinátarendszer szabályait és szépen elkezded felpörgetni az anyagcserédet, miközben sokkal tisztábban étkezel.
Próbálkoztam most is a szabályok betartásával, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel, mostanra pedig teljesen leálltam vele. Vagyis eszem, ami jön, amit megkívánok és ami jólesik. Mert a probléma, ami miatt akupunktúrára – is – járok, az a gyerek, vagyis annak a hiánya. Évek óta, de hosszú évek óta szeretnénk gyereket, most volt a második inszeminációnk és éppen nagyon várjuk hogy sikerrel járjunk. Ennek érdekében pedig csökkentettem a stresszt, újra bevezettem a jógát és kényeztetem magam, ahogy csak tudom. Még akkor is, ha ez a táplákozásnál lehet, hogy épp a hátrányomra válik, viszont a lelkemnek közben rohadt jót tesz az a süti, és most csak ez számít.
A legutóbbi próbálkozáskor egyáltalán nem figyeltem oda: dolgoztam végig mintha mi sem történt volna, egyáltalán nem foglalkozva azzal hogy éppen lehet, hogy megtapadni készülne odabent valaki, akire nekünk/nekem sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanom, mint egy átlagos leendő anyának.
Sokáig egyáltalán nem beszéltem erről, pedig minden tettünk mögött ott volt ez a téma. Ezért – is – mentünk Kanárira, ezért – is – lettem szabadúszó, és így tovább. Ugye senkinek nem kell azt magyaráznom, milyen hátrányos megkülönböztetés ér(het)i azokat a nőket, akik eleve a gyanús korban vannak – 38 vagyok, helló – gyerek nélkül, férjjel, vagyis úgyis mindjárt megpattan szülni, hagyjuk. Ha pedig az is kiderül, hogy alkalmanként még betegszabadságra is megy a meddőségi kezelések miatt, hát az a teljes ráfizetés. Ezért inkább vállaltam azt, hogy projektről-projektre élek és ha itthon kell maradnom, akkor nem hogy táppénz nincs, de még a mínuszt is termelem magamnak a KATA, könyvelő, alap rezsi kiadásokkal. De legalább se kamuznom, se magyarázkodnom nem kell senkinek.
És hogy miért ez a coming out? Mert egy teherrel így legalább kevesebb. Nem akarok többé titkot csinálni ebből, nyílt lapokkal játszom. Nem fogom senki arcába tolni a részleteket, de nem is fogok úgy tenni, mintha ez a probléma nem létezne, és mintha nem ez lenne a legfontosabb most az életünkben.
Nyugi, nem erről fog szólni minden, nem leszek mostantól véresszájú wannabe-pocaklakó-blogger, de igenis szervesen kötődik a mindennapjaimhoz és ezen keresztül a Soulkitchenhez is, hogy ezen megyünk keresztül, ennek a néha elég mély bugyraival együtt.
