Elmondom, hogyan kell csinálni. Azt hiszed tudod, de amikor oda jutsz, hogy na akkor ma/most/a héten/ésígytovább megadom magamnak, ami jár és jöhet minden, ami jó nekem, akkor azért néha megremeg az ember keze a döntés súlya alatt.
Először is tisztába kell tenni azt, hogy ez nem lustaság. Amíg ez a kérdés nincs lejátszva, addig neki se kezdj. Hosszan tudnám mesélni a saját magammal vívott harcaimat és drága jó édesanyám fülembe csengő hangját arra vonatkozóan, hogy én bizony lusta volnék. Ezt már ugyan rég nem mondja, de beleég az ember fülébe ez a mondat, amit annyiszor megkap amíg kamaszodik és harmadik hete nem hajlandó elpakolni a hintaszékről a szennyes ruhát és kitakarítani a szobáját. Bár én arra az időszakra is azt mondom, hogy dúltak bennem a hormonok, ráadásul minden nap hajnalban keltem – légy átkozott, 7.40-es jelző csengő – és napi 2 órát utaztam, minimum. Hát hogy ne lehettem volna MINDIG HALÁLOSAN fáradt? Na ugye.
De térjünk vissza a lényegre. Tehát nem, ez nem lustaság, ezt tudatos döntés arról, hogy most csak olyat teszel, ami jólesik. Neked, magadnak. Miattad.
Így csinálom én most.
Hétköznapjaim.
Fél hét-hét körül ágyba kapom a kávét. Addig maximum annyira térek magamhoz, hogy bevegyem a pajzsmirigy gyógyszeremet, amit éhgyomorra kell és amit ha nem veszek be időben csak kávézás előtt, akkor várnom kell utána amíg közben teljesen kihűl az ital. Aztán kb egy órán keresztül kortyolgatok, beszélgetek, telefont nyomkodok, olvasgatok, nyújtózkodok, esetleg megtervezem a napomat. Mostanában az is előfordul, hogy ez a szakasz rövidül és a második felében együtt jógázunk, nagyjából 30 perces etap, ászanák amiket hirtelen előkapok astangából, plusz egy kis légzés és a végén relax. Mondjuk ez remélem rendszer lesz, mert rohadt jó.
Fél nyolc-nyolc körül reggelit készítek – de olyat, hogy a fal adja a másikat – amit elfogyasztunk nagyjából húsz perc alatt, a férjem elindul dolgozni, én integetek neki, majd visszabújok az ágyba. Maradék kávé, gyógytea, reggeli hormongyógyszer majd reggeli vitamin, és víz fogyasztása közben olvasgatok tovább, esetleg kinyitom a laptopot és megválaszolok pár e-mailt, vagy írok egy kicsit. Ha épp úgy alakul, megnézek 1-2 Szívek szállodája részt a tévében mert az minden körülmények között egyenlő a kényeztetéssel, aztán zuhany, és vagy elmegyek vásárolni, vagy nekiállok főzni. Ha egyiket sem kell tennem, akkor kicsit rendet rakok a konyhában, kiteregetek ha aktuális majd rákészülük az ebédre. Ebéd előtt még elintézem amit esetleg mindenképp el kell, például posta és a még fontosabb gyantázás ami szintén a kényeztetés kategória teljesen, akárki akármit mond. A postáról azért ugyanezt nem tudnám elmondani.
Ebéd után beveszem a déli hormongyógyszerem, kicsit lepihenek, belealszom egy filmbe, vagy ilyesmi. Aztán iszom egy kávét és egy vizet, és írok egy kicsit. Lassan eljön a nap vége, rájövök hogy Robi mindjárt jön haza, ezért összekapom magam, megágyazok, elpakolom a koszos edényeket, nekiállok vacsorát készíteni és úgy csinálok, mintha rendes asszony lennék, pedig…
Pedig az vagyok, csak épp totál chillben nyomom itthon, és azt csinálom és úgy, ahogy éppen nekem jólesik. És hálás vagyok azért hogy ezt megtehetem és megadhatom ennek az időszaknak azt, ami illeti, és köszönöm mindenkinek, aki arra bátorított, hogy kicsit lépjek hátrébb és álljak meg egy pillantra, és válaszoljak arra, hogy mikor akarok elkezdeni kicsit odafigyelni magamra. Majd amikor itt a gyerek? És addig? Hová fog ő érkezni? Hogyan? Mit gondolok majd magamról ha esetleg megint nem sikerül és én megint végignyomtam ezt a két hetet is izomból, mintha mi sem történt volna? A napom további részét nem írom le, van benne esti hormongyógyszer, esti film, bújás, vacsora, tízkor beájulás. Semmi extra.
A lényeg hogy hálás vagyok, és köszönöm.
A fotó egy tökéletes hedonista kényeztetés pillanatában készült, szombat dél körül, fodrászkodás után, napsütéses, nyugis miskolci főutca, Pizza, Kávé, Világbéke, házi kakaós csiga és egy isteni jó flat white. Na ilyenek. Értitek már?
