Nem kell mindig kaviár

Mostanában tényleg az van, hogy gyakrabban állunk rosszul anyagilag, mint jól. Vagy nem jönnek be a pénzek, vagy nincsenek is pénzek, amiknek be kellene jönnie. Az azért még így is ritka alkalom, amikor teljesen üres a hűtő – köszönhetően az anyáinknak, akik embertelen mennyiségű hideg-meleg élelmet csomagolnak be minden alkalommal, ha hazalátogatunk. Akkor tudom, hogy tényleg baj van, amikor spenót sincs itthon. Nem vicc, ha fagyasztott spenótot veszek, abból a minimum a két csomag püré és egy csomag leveles, mert spenótból sosem elég.

A tegnap esti állapot szerint volt itthon még pár szem rózsaburgonya, pár nagyobb szemű krumpli, maradék tejszín, reggelről maradék csípős paprika – annyira csípett, hogy nem bírtam megenni a reggeli mellé. Nem sokszor ettem tejszínben sült krumplit, pedig nagyon szeretem. Judy anyukája csinálta ezt régebben, ő azt hiszem mikróban készíti. A lényeg, hogy hajszálvékony szeletekre kell felszelni a krumplikat, úgy mindenféle fedő és előfőzés nélkül tuti megpuhul. Én is így jártam el, aztán kivajaztam – a szintén maradék teavajjal – az egyik kedvenc kis sütőformámat, rászórtam a krumplit, közben sóztam néha, aztán kinyomtam a kb 3 deci 20%-os Alföldi tejszínt egy tálba,  öntöttem hozzá egy kis tejet, nyomtam bele fokhagymapürét – nem volt kedvem pucolni és aprítani, pedig fokhagyma pont van itthon. Összekevertem, sóztam, szerecsendióval és őrölt borssal és a felaprított gyilkos paprikával fűszereztem, majd ráöntöttem a krumplira. Kicsit összeráztam, hogy mindenhol befedje, aztán a tetejére szórtam egy pici kakukkfüvet és rozmaringot- ez mindig van itthon, friss, az ablakban. Be a sütőbe, kis lángon, puhulásig, barnulásig, akkor kész.

A maradék levessel ez lesz a mai ebéd, mert ha kedd, akkor röplabda 7-től 8-ig, így megint éjszaka főztem, és 11 körül már nem álltunk neki. De összeállva, lehűlve és felmelegítve még finomabb lesz. Remélem.