Helló, csak azt szeretném mondani, hogy legyen már vége ennek a retkes időszaknak mert annyira unom azt, ami van és annyira unom azt, hogy hiányzik az, ami nincs, és az egész elviseléséhez elfogyott már minden tartalék, lemerült a kisautó, mint Gombinál, de én nem tudok kimenni párbajra, nem tudom, mi tölt fel, de van rá esély, hogy amikor elkezdenek megint illatok lenni a levegőben és szürkén kívül bejön még pár szín a palettára és a piacon nemcsak a cékla meg a répa lesz az, amin gondolkodni kell majd, szóval akkor, talán, egy kicsit jobb lesz. Most legalábbis az tart életben, hogy ebben hiszek. Volt olyan április 5-i kerti sütésünk Nyéken, amikor leégett a vállam. Nem a bőrrák itt a lényeg, hanem a kerti, meg a sütöget, meg a nap, meg az ÉLET, ami nincs mostanában, semmi. Vagyunk, mindenki el, jól, nem jól, sehogyan.
Én szeretem a négy évszakot, tényleg szeretem, és nem is szoktam ennyire takkon lenni februárra sosem. Most mégis ez van, rinyálni akarok, rinyálok, ordítok, nem ezt akarom, ami van, de ez van, akkor is, ha pengére feszül a szám bele.
És most következzen friss, kerti saláták rovatunk!
ja, én is szeretlek.