Évával egy különleges estén ismerkedtem meg. Sajnos egymásról nem sokat tudtunk meg akkor, köszönhetően a nem mindennapi körülményeknek: kedvenc lakáséttermünk kedvenc háziasszonyai mészfehér arccal aggódtak egész este amiatt, vajon a társaságba csöppent két, mindenki számára teljesen ismeretlen alak nem pusztán rosszindulatból, hatóságilag jelent-e meg aznap este. Ez a vacsora mindig egy bensőséges, félig titkos találka, ami a bizalmon alapszik, ezért volt annyira szokatlan, hogy két olyan vendég is asztalhoz ült aznap este, akikről az égvilágon senki nem tudott semmit. A vacsora – és az azt követő vircsaft az erkélyen – emiatt egészen más hangulatban telt, mint az egyébként lenni szokott. Mi, az erkélyes különítmény nagyon jól éreztük magunkat, hála a barackpálinkának, amit a zempléni remeteként elhíresült Péter hozott, akit szintén akkor ismertem meg, de ez egy másik történet. Azóta kiderült, a két ismeretlen alak két – csak jó értelemben vett – egyszerű gasztronómiakedvelő fiatal volt, akiket kizárólag a körülmények aggattak fel minden rémséggel, amit aznap este csak el tudtunk képzelni. És azóta az is kiderült, hogy Éva szenvedélyes utazó, szenvedélyes evő és szenvedélyes író is. Tudtátok, hol van Réunion? És tudtátok, hogy a pálma szíve ehető? Nem? Tessék szépen elolvasni, érdemes!
te Réka!
Ez a lány lehet hogy ugyanazon a helyen evett a japánok csodás ételeiből egy meseszeű válogatást, ahol mi is és ahol Nellusunk is fogant:)
nyomozom, de sanszos:)
kösz, szép színfolt volt mára:)
Egészségedre:)