Talán nem értem a szó jelentését, az lehet a baj. Más mentségem nincs arra, hogy miért nem voltam eddig soha, semmiben kitartó, egész életemben. Persze ez így, ahogy van biztosan nem igaz, de hirtelen nem tudok egy példát sem mondani az ellenkezőjére. Egymilliószor gondolkodtam már ezen, miért választom mindig ezt az utat a másik helyett, és mindig ugyanoda lyukadok ki: mert VAN választásom, mert az ÉN döntésem az, ha valamit elkezdek és ha valamit befejezek, és ÉLVEZEM, hogy senki nem kényszeríthet semmire, még önmagam SEM. Ez így leírva is kurva nagy hülyeségnek tűnik, ahogyan a gyakorlatban is az, mert az egész nem szól másról, csak a kifogásról. És itt a kör be is zárul.
De talán mégis lehet benne valami. Én döntöm el, én keltem életre az elhatározást, majd én vetek véget neki; mert megtehetem. Apró, olcsó kis élvezetek.
És akkor egy kis nyelvtan. Kifogás, kitartás, kifelé megy mind a kettő, csak épp ellentétes irányba. Kitartani valamiben, vagy kitartani valamit is mást jelent, de kitartani valakit aztán már végképp. Az elsőről Toldimiklós jut eszembe, Buda, út, majdénmegmutatom melyik út: az az út; tartja és tartja azt a hosszú, nehéz fa rudat, mintha nem lenne holnap, arcizma nem rezzen, izzadság nem csöppen, férfi ez, a javából. Na hát az ilyen fajta hősködések sosem izgattak, riszpekt meg minden, de ez biztos nem az az irány, ami majd engem jó útra téríthet. Mert az egészben pont az a lényeg, hogy magadnak mutasd meg, ne a téged leparasztozó nádornak, mert az kitérdekel.
És ha egyszer végre én is megmutatom magamnak, akkor majd lesz belőlem futóbajnok, astanga mester, native english speaker, parlo un po’ di Italiano; leszek karcsú, izmos és szép; lesz belőlem íróféle (ez nagyon nagyképű, de hadd írjam le, köszi) és lesz minden nap poszt a Soulkitchenen. Nagyjából így. Kezdjük a napi írással, a többi meg majd jön.
Szurkoljatok!
