Az úgy volt, hogy amíg én dolgoztam az olaszoknál, addig Robi hazament pihenős meccsnézős hétvégére Borsodba. Ebből következett az, hogy amikor hazajöttem, dugig volt a hűtőnk a két anyuka pakkjával. Leírhatatlan boldogság: kész kaják, félkész kaják és friss alapanyagok. Ilyenkor viszont nagyon gyakran előfordul, hogy fizikaliga nem bírjuk betermelni a mennyiséget, és a végén Robi kiönti a megromlott finomságokat. Azért ő, mert én nem bírok kaját kidobni. Vagyis bírok, de a szívem szakad meg ha olyan kaját kell kiöntenem amit anyáink nagy gonddal és fáradsággal nekünk készítettek és csomagoltak. Így alakult az is, hogy maradt a lecsóból. Robi mamája okos, sosem üti rá a tojást, most is csak magában volt a lecsó kolbásszal összedolgozva. Meleg volt, könnyű kaját kívántunk, elbringáztam a Bosnyák térre – ahol nem lehet bemenni kerákpárral a piacra akkor sem, ha hétfő van és összesen 10 vevő az egész piacon. Vettem 4 db szép cukkínit, hazamentem és megmostam, kikapartam a belsejüket, megsóztam őket, a maradék lecsót egy tálban összekevertem tojással – ízlés szerint – és plusz sóval, főtt rizzsel, reszelt sajttal – mindegy milyen, ami otthon van. A keveréket bőkezűen belepakoltam a cukkínikba.
Ezt aztán beraktam az előmelegített sütőbe majd miután a teteje szépen megpirult, kivettem. Jó étvággyal fogyasztottuk, másnap is. (Most pedig valószínűleg éppen valami frissen grillezett halat vagy rákot eszem, szegény én, óje /Update: azon már túlvagyok, csak valamiért nem jelent meg az időzített poszt, sájze./)
