Soulkitchen

A kukoricakásáról illene hosszan írni, fogok is, de nem most. Ez a mostani végre egy recept csak így egyszerűen, mert hát ez egy főzőcskeblog, ugye. Vagy ilyesmi.

Egyik edényben egy fej kockára aprított vöröshagymát kezelek olajon, a másikban felkockázott szalonnát – amilyen van otthon, abból egy darabka.

Ha a hagyma megpuhult, ráöntöm a 20 dkg kukoricadarát és egy liter vizet. Megsózom, elkezd főni. Eleinte nem igényel túl nagy törődést, de egy idő után folyamatosan kevergetni kell, például habverővel. Tudni fogjátok, mikor jött el az a pillanat. A másik edényben közben kiizzadt a szalonna, ráöntök egy üveg zöldbabot, olyat, amilyet télire rak el anyukám, tudjátok. Kaporral, aprítva. A kapor csutakját egyszerűen beledobtam a kásába, azzal főtt egy darabig: nem ártott neki, hahh.

A babos szalonnára mehet 2 dl tejszín, egy teáskanál őrölt római kömény, só, 10 dkg juhtúró, egy kisebb csili ollóval ráaprítva és egy fokhagyma szintén aprítva. 10 perc alatt összerottyan és kész. Ha a kása már fő legalább negyed órája, menjen bele egy darabka vaj és 1-2 dl tej. Akkor jó az állaga, ha nem túl híg, de nem is kőkemény. Nesze nektek.

Innen már csak ki kell vajazni egy tűzálló edényt, beleönteni a kását, arra rá a babos cuccot, betolni a sütőbe, a polentás edényt az ölünkbe venni, kanállal kikapargatni a maradékot és minden falatnál sóhajtozva feltenni a kérdést: miért, de tényleg, miért nem főzök hetente legalább egyszer puliszkát, amikor ennyire rohadtul finom?

A széléről haladva körkörösen befelé, majd keresztbe