– Hát én itt.
– Na de ilyenkor?
A mai volt az a nap, amikor nem akartam tovább halogatni a már így is kicsit kései növényes dolgokat és elkezdtem: visszavágtam a nagy, évek óta csak locsolt, de nem átültetett, nem frissített muskátlit, új földet adtam neki meg tápoldatos vizet. Most gondolom kint bőg az erkélyen és szívből, őszintén gyűlöl, mert még nem tudja, hogy mindent csakis miatta teszek, az ő javát akarom, hogy neki a legjobb legyen, majdegyszerhálásleszelezért, deamígazénkenyeremeteszed ésatöbbi. Szóval a főnök még én vagyok, a növényeimnél legalábbis.
Természetesen anyukámmal egyeztetek minden ilyen fontosabb ügyben és a veterán muskátli ilyen ügy, szépen, készen kaptam, elcseszni meg egy pillanat műve lenne. Végül gyorsan, ügyesen és határozott mozdulatokkal dolgoztam, az eredmény egy csofika, megbolygatott tönk, de én hiszek anyukámnak, ez jó lesz.
Nem, a fenti képen nem a muskátli van. Hanem a tavaly tavasszal elültetett rukkola, ami átvészelte a telet, a havat és a februári fagyrekordokat is, mindezt az erkélyen, pőrén, hadd szóljon. Erre most itt virágzik nekem. Normális? A lényeg: ültessetek rukkolát! Le sem lehet lőni, jöhet ennek szél, vagy fagy, szarik a farmra és túléli. Ráadásul annyi vele a munka, hogy rászórod a magvakat a földre, locsolgatod és vársz. Pár hét múlva simán a vacsoraasztalra tehető a rukkolás cserép, a bébirukkola simán zseniális, csipkedni meg szexi.
Recept most sincs, életem legrosszabb bulgurját főztem meg és most visszamegyek dolgozni. GO GREEN!