Vasárnap van, ünnepnap van, ma se asztalos, se festő nem volt a lakásban. Délig aludtunk. Minimális energia elhasználásával terveztem ezek után a napot, ami nagyjából sikerülni látszik. Háromkor lecseréltem a pizsit játszósra, kicsit kitakarítottunk – fehér porral vagyunk tele, mindenhol, minden – porszívó, felmosó, kereszthuzat. Jó is kicsit ülni a viszonylagos rendben – holnap reggelig,
SoulkitchenRecept
Minek méz, ha van itthon muscovado?
Amióta eszem megint húst, azóta nem viccelek. Olyan mellett, hogy csirke, simán elmegyek. Nekem marha kell, vagy disznó, vagy valami vörösebb. A csirkének meg a szárnyasoknak az ízét sem szeretem, persze, évekig semmilyen állatnak nem szerettem az ízét, szóval ki tudja. Ma hazafelé bementem a Móriczon a Sparba hogy vegyek darált húst a csilis babba,
Gyógy
30 évesen el kell jutnom oda, hogy elfogadjam: nekem minimum 8 óra alvás kell ahhoz, hogy – megközelítőleg – teljes értékű ember legyek másnap. Persze nagy szerepet játszik az is, hogy ne kelljen felkelnem mondjuk 8-9 előtt, ami ugye gyakorlatilag lehetetlen. Nehéz az élet. Most már csak azt kellene elérnem valahogy, hogy a környezetem is
Nem unom, de tényleg
Van az úgy, hogy 7-re hazaérek a városnéző túrából, aztán találkozom a Kertemben, élménybeszámolunk egymásnak – én csak kicsit, Grétinek 5 hét spanyol mondanivalója volt, lehet utálni érte – aztán már a Városligetben kitalálom fejben, mit főzök, ha hazaérek. És van az úgy is, hogy 23.30-ra érek haza. De nem adom fel – Robi már
Nem izzadtunk eleget
Megyünk tengerhez legkésőbb hétfőn, legkorábban holnap és már hetek óta előre csak rákot ennénk meg mindenféle tengeres cuccot. Éppen ezért vettünk is az Ikeában rákot pár napja, konkrétan halálra aggódtam magam amíg hazaértünk, nehogy egy marék kidobandó lucsok maradjon belőle kétezervalamennyiért, de túlélte. Tegnap este meg ahogy ültünk a harmincplusz fokos lakásban este 9 körül,
Fecske Terasz emlék
Amikor megnyílt a Fecske Terasz, sokat jártunk oda. Útba is esett végülis – najó, inkább nem volt nagy kerülő – és szerettük. A mintha mi is éppen strandolnánk érzés meg a finom kaják és jó sör kombó elcsábított, gyakran. Ott kottáztam le ezt a zseniális tonhalkrém receptet. Ami kell: 2 db tonhalkonzerv – nem a
Amíg a tészta kifő 3.
Ha mindent előkészítünk mint a profik, akkor ez is simán elkészül addig, amíg megfő a tésztánk. Tészta: a linguine maradéka Egyebek: aszalt paradicsom (két-három darab felaprítva), friss zöldborsó (két-három marékkal), szeletelt bacon (4-5 vékonyka szelet csíkokra vágva), fél cukkíni apróra szelve, 2 gerezd fokhagyma, étolaj, extraszűz olíva, és parmezán (vagy valami hasonló kemény, édeskés sajt),
A füst, a hal, a rozmaring és a többiek
A parázsburgonyát vízbe teszem, hagyom ázni kicsit, majd jól összedörgölöm őket egymáshoz, aztán vizet cserélek. Ezt kétszer-háromszor megismétlem és kész. A legjobb Tefal serpenyőmbe – de lehet ez akármi más is, a lényeg, hogy jól le lehessen fedni – vajat dobok, rá 2-3 ág rozmaringot, kicsit hagyom pattogni a fűszert, aztán rá a krumpli, só,
Nem szekfű, harmat
Kicsit összezavarodtam pár napja, amikor azt hittem, a harmatgomba az ugyanaz, mint a szekfű, csak Borsodban másképp hívják. Azt gondoltam, a makuka esete forog fenn. De nem, Fűszeres Eszter eloszlatta a kétségeket, ez a két gomba nem ugyanaz. Így most már tudom, hogy szombat reggel harmatgombás melegszendvicset, vasárnap reggel pedig harmatgombás tojást ettünk. Az a
Sárga gévagomba, befejező rész
Reggel csak megfőzni volt időm, posztolni nem, de pótolom. Nem volt egy bonyolult dolog. Csináltam egy lecsós alapot, amiben az egyetlen nem sztenderd dolog az volt, hogy vajjal készült, mert elfogyott az olajam, az extraszűz olívát meg nem erre találták ki (zsírt meg még nem tartok itthon). Hidegen a vajra a vöröshagyma, majd később a
Mánia
Vannak korszakaim, rajongó típus vagyok. Tavaly volt életem első mániákus spárgaszezonja, minimum heti 2-3 alkalommal valami spárgásat csináltam, de majdnem mindig ugyanúgy – fehér spárga, fehérbor, tejszín, sajt. Most volt egy kis maradék még a bulguros adagból, és arra jutottam, hogy valami gyors körettel ez lesz az ebéd. Szerencsém van, mert tudunk bent főzni: ez
Bulgurbulgurbulgur
Gréti is mondta, a bloggerlányok is mindig mondják, hogy a bulgur az jó. Én eddig azt hiszem kétszer ettem, török kajáldában, köretként. Most a spárga szezon kezdetének apropóján találtam a nosalty-n egy spárgás bulgur receptet, amitől olyan lelkes lettem, hogy hazafelé megvettem az első idei friss spárgát, meg petrezselymet, és megcsináltam. Annyi a plusz –
Nem kell mindig kaviár
Mostanában tényleg az van, hogy gyakrabban állunk rosszul anyagilag, mint jól. Vagy nem jönnek be a pénzek, vagy nincsenek is pénzek, amiknek be kellene jönnie. Az azért még így is ritka alkalom, amikor teljesen üres a hűtő – köszönhetően az anyáinknak, akik embertelen mennyiségű hideg-meleg élelmet csomagolnak be minden alkalommal, ha hazalátogatunk. Akkor tudom, hogy