Ha csak fotókért jöttél, itt vannak.
Van ez a kis városka, vagy falu, nem is tudom igazán. Mész kifelé északnak Las Palmasból, követed a táblákat, átmész egy elég szép viadukton ha nincs lezárva, ha meg le van zárva akkor kerülsz egyet a hegyoldalban egy kacskaringós úton, az egyik szélén fehérre meszelt kőkorlát, alatta egy őserdőnyi zöld a völgyben, érintetlen, megközelíthetetlen, a hegyfelőli oldalán meg agavé, aloe vera, kaktuszok, sárkányfák váltakoznak. És ez csak az út, még meg sem érkeztünk.
És ez ugyanaz a sziget, ahol délen homokdűnék között mászkálhatsz a sivatagban, az éghajlatválasztó hegynek köszönhetően szinte mindig napsütésben. Nem véletlenül hívják kis kontinensnek is: tényleg képes arra, hogy egy órás autóúton belül megtapasztald a forró nyári időjárást, a burjánzó tavaszt és felhőbe burkolózott őszies hegycsúcsokat is, ami egészen megdöbbentő ahhoz képest, ami az emberek fejében a Kanáriról általában él.
Esőben érkeztünk meg Terorba ahol vasárnap 2 euro a parkolás, ami tulajdonképpen egy kis hozzájárulás ahhoz, hogy rendben tartsák a várost és ha jól emlékszem a helyi focicsapatot is támogatjuk, spanyol foci rulez. Két tér és egy-két utca az egész kitelepülés, rózsás kendőtől kezdve helyben termesztett banánon át a százféle kecskesajtig kapható szinte minden. Ami fura, hogy húsos pultokat nem nagyon láttam, értem ezalatt azt, hogy elvileg Teror a chorizo központja, vasárnaponként helyben sütött, chorizoval jól megpakolt friss szendvicsekkel, amiből most egyet sem láttam, de ez simán lehet az eső miatt vagy amiatt, hogy ott volt én meg nem figyeltem. Na.
Volt viszont cukornád, és abból ott, helyben készült cukorszirup, amiből a szupercuki eladó csaj olyan mojitót készít, hogy megszólal. Kapsz bele egy kis cukornádat is, amit el tudsz mellé rágcsálni és jön belőle az édes manna. Az egész tetejére pedig maracuját kaptunk, sírok annyira szeretem azt a gyümölcsöt, édesistenem. Vettünk még fűszereket: füstölt paprikát, csillagánizst, kanári sáfrányt, friss babérlevelet, igazi óriás fahéjat és valami olyan növényt ami teljesen a mi nyuszifülünkre hasonlít és állítólag remek görcsoldó teát lehet készíteni belőle. Hát ahhoz még nem volt bátorságom.
A fenti téren van egy jó kávézó is, ahol nagyjából az utolsó churrosokat sikerült elhoznunk, kint ettük meg állva a vizes asztaloknál, mártogatva a forró csokiba és egyből kisütött a nap, fejben, persze. Nagyobb és levegősebb volt, mint amit legutóbb Barcelonában ettem, de ugyanolyan finom és már egészen biztos hogy elkészítem itthon is, gluténmentes változatban.
A legbizarrabb látványt és ízt a szárított tintahal adta, van róla videó, ne hagyjátok ki. Egy kisebb darabot kértünk csak 4 euróért, amit rádobnak a füstre, elkezd sülni és összepöndörödni, aztán lehet fogyasztani egészséggel. A megsült, csápos részek még hagyján, azt el tudod ropogtatni, de a többi olyan, mintha besózott, halízű cipőtalpat rágcsálnál, nem tudom ki és miért találta ezt ki, de ha a hosszú utazásokhoz kellett a túlélésért egy fehérjedús energiaforrás, akkor megértem. Egyébként nem.
Teror városa önmagában is csodaszép, friss zöld dombok-hegyek között fekszik, amit most bőven öntözöztek a gyorsan jövő-menő felhők olyan látványt nyújtva ezzel, mintha valahol Dél-Ázsiában kalandoznánk Gran Canaria helyett. Burjánzó zöld növények, hatalmas fák a főtéren, vöröslő mikulásvirágok, óriási sárkányfák. Tökéletes félnapos program, eszegetéssel, sétával, vásárlással egybekötve. Ha legközelebb megyek, megnézem Terort napsütésben is. És akkor még egyszer: fotók itt.