Kérdezik tőlem gyakran amióta nincs úgynevezett munkahelyem, hogy mivel telik egy napom. Amikor elmondom mindig azt érzem, hogy ez biztos szánalmasan hangzik, az unatkozó háziasszony kitalál magának mondvacsinált feladatokat, amin lehet pörögni. Aztán ezt az irányt gyorsan elhessegetem, mert én akartam ezt az időszakot, én látom és tudom, hogy fejlődök benne vagy sem, így pont egy percig nem kellene azon tépelődnöm, hogy hogyan tűnhet ez kívülről. És persze ez most így leírva annyira rohadt egyszerű, közben meg 36 éve tépelődök minden szaron, amin csak lehet, és rettegek egy csomó mindentől, amin még csak fennakadnom sem kellene.
Az évek óta stagnáló lakás- és bútorhelyzet hozta a leginkább szembetűnő átalakulást az elmúlt hónapokban, pedig közben semmi nagy dolog nem történt, nem adtunk el vagy vettünk lakást, még csak nem is építettük át a meglévőt. Egyszerűen elkezdtem odafigyelni rá, van időm és energiám arra, hogy kitaláljam mi hiányzik, mi felesleges, minek van meg a funkciója és minek nincs és nem is lesz soha. Így adtam el egy kanapét, egy szekrényt és került kialakításra a hallból az étkező, ami korábban egész pontosan leginkább egy bútorraktár volt, és ugyan még mindig hibrid, hiszen egy térben van a ruhásszekrény az asztallal és székekkel, mégis lett egy élhető, tágasnak tűnő terünk, ahol nyolc ember le tud ülni egyszerre vacsorázni.
Kinyitottuk a nagy szárnyas ajtókat, amik eddig a mellé pakolt tárolódobozok miatt nem voltak teljesen nyithatóak, és ezzel kinyílt a tér is és kinyíltunk mi is, újra képesek vagyunk vendégeket fogadni, befogadni, és adni. Nyálriadó van, tudom, de nem baj.
A másik indukátor pedig a barátnőm volt, aki egyszer egy elejtett fél mondat után felajánlotta, hogy fest nekem fekete négyzetet a konyhafalra, ha azt szeretném. És így is lett. Imádjuk, átalakította az egész teret és a korábbi csőkonyhánk egy izgalmas, vicces, a fekete színtől már-már elengáns hangulatú helyiség lett.
Az első vacsora a megújult Soulkitchen HQ-ban szilveszter este volt, összesen nyolc emberrel. Átmentünk a teszten, működik a dolog, még akkor is, ha az asztal egyik oldalán a fal miatt mindenkinek fel kell állnia, ha a legbelső ember épp ki szeretne menni, de hát ez egy jó színházban sem számít, akkor nálunk sem fog.
Így nézett ki a menü:
- Kanári kóstoló
- Egészben sült ropogós császárhús
- Sült zöldségek
- Marokkói lencsesaláta
- Maradék sütik karácsonyról
Kanári kóstoló: sült batátaszeletekre pakoltam pár dolgot, amit még Gran Canarián vettünk. Ment rá a terori piacról sajt és sült dió, a saját mangólekvárból egy kevés, a húsos változat pedig spanyol chorizoval készült és reszelt tormával, chilivel, a végén egy kis agavésziruppal.
A fő fogás minden értelemben a kb 2,5 kg-os malaccsászár volt, amit még sosem sütötem előtte, de annyira jónak és egyszerűnek tűnt Gordon receptje, hogy belevágtam. 31-én reggel mentünk a Boskány téri piacra, az első két hentesnél már nem volt császárhús, de aztán jófejek voltak és irányba állítottak a tuti lelőhelyek felé, így szereztük meg az állatot. Szépnek tűnt a pultban, az is volt, de azért kibontás és fürdetés után, közvetlenül az irdalás előtt még egyszer meg kellett borotválni a jószágot, amit a férjemnek itt is és újra köszönök szépen. A videó mindent elmond amit kell, nálam fűszer terén voltak csak kérdőjelek, nem volt itthon kardamom és édeskömény mag sem, utóbbit mustármaggal helyettesítettem – a pecsenyeléhez a sütés után mustárt kell adni, gondoltam nem lesz baja a húsnak, ha az is azt kap – az előbbihez viszont egészen viccesen jutottam hozzá. Már beirdalva, besózva-borsozva állt kint a hús az erkélyen, amikor elő akartam készíteni hozzá az alapot de még mindig nem volt kardamomon. Ekkor hívott fel a sógornóm pasija, aki most jött haza egy jó bő hónap után Indiából, hogy hozott csomó fűszert és melyikből kérek. A második a felsorolásban a kardamom volt. Hát ennyit a családunkról, ugorjunk.
A sütőm még mindig Karancs 4T, ami egyenlő azzal, hogy sosem tudod, épp hány fok van benne. Meg is sült a hús bőrös része idő előtt rendesen, így a nálam egyébként is hosszabb – közel 4 órás – sülési idő második felében a húst alufóliával védtem a megégéstől. Na de a lényeg, hogy rohadt jó ez a recept, nem lehet elrontani, az édeskömény és a fűszerezés pedig annyira megcsinálja, hogy az is két pofára tömi magába, aki egyébként nem akkora disznófan általában. Mellé sült répa, kelbimbó és brokkoli került, és a szokásos Mautner Zsófitól tanult lencsesaláta, amit százszor készítettem már és mindig imádjuk. Nem teljesen úgy készül, mint nála, mert én barnarizst használok a tarhonya vagy gersli helyett, rózsavizes forró vízbe áztatott vörösáfonyát a mazsola helyett, koriandert a petrezselyem helyett, a dresszingbe pedig meggybefőtt levét szoktam tenni, egy kis extra cukorral. A friss menta és koriander szintén a Bosnyákról van, a csarnok közepén a fűszeres bácsi minden szombaton ott van, imádom, sosem csalódtam, most meg egyenesen alig jutottam szóhoz, amikor röhögve mondtam neki mit szeretnék és megfordult, fellebbent a hideg ellen használt takaró a ládáról és elkezdte nekem adagolni a friss koriandert és a mentát. Édesistenem.
Akkora menyiség lett a hús és a saláta is, hogy az újévi ebéd is kifutotta belőle és nekem talán még jobban ízlett másnaposan. Mármint értitek, na.
Fotók a vacsoráról ITT.