Legalábbis nekem is azt mondták, hogy kávéfarmra megyünk, kávét fogunk kóstolni, én ennek örültem nagyon, mert rendesen másnapos voltam az előző esti teraszos sütögetés után, ahol ezerrel ment a multikulti és ennek annyira örültünk, hogy elfogyott közben sok pia. Ilyen ez, na. Megjegyzem mos is épp valami szűzmária ünnep van éppen, tegnapelőtt is valami miatt munkaszüneti nap volt, én komolyan mondom nem tudom, hogy bírják a helyiek, de valószínűleg hozzá tudnék edződni ehhez a sok ünnepléshez.
Szóval másnap reggel, vagyis dél körül kávéfarm. Közben kiderül, hogy lesz itt bor is, nem is egy, meg házi sajtok, végül kávé. Mondom je, a mai napot szánnám éppen egy kis tisztulára, mert amióta itt vagyok, minden este iszunk valamit amivel nincsen semmi baj, de az én 36 éves testem nincs ehhez hozzászokva, otthon azért nem úgy telnek a napok, hogy egy kis ez meg egy kis az lecsúszik a teraszon. A mellé elszívott bivalyerős helyi Marlbororól nem is beszélve.
De ha már ott vagyunk, nyilván nem hagyok ki semmit, ez aztán teljesen biztos is lett akkor, amikor megérkeztünk. Már maga a város, amihez a farm tartozik egy csoda. Agaete egy kicsi, hegyoldalba épült spanyol városka egy szigeten az óceán közepén, Afrika partjaihoz közel, és akkor azt hiszem mindent elmondtam, amitől ez szar nem lehet. Mert nem is az. A jajj de cukii és az uristendeszép felváltva szálldostak az autóban, mi hárman a harmincas lyányok és egy darab mama, aki nagyon lelkes. Nem mintha mi nem.
Szóval A HELY.
Na az olyan, mint a földi paradicsom. És akkor ellőttem ezzel az összes rakétámat, de muszáj most az elején leütni ezt. Zsizsgő szőlőlugasba érkezel már az autóddal, ami mögött mindkét oldalon ott a buja természet a banánfákkal, narancsfákkal, mandarinnal, miegymással, mindjárt mondom tovább. Vezetett túrák vannak, ami normál esetben nem az én pályám, szívesebben kóválygok el magamban mindenhol, mint csapatba verődve végigjárni valamit, de itt ez is működött. Maria volt a vezetőnk, aki egy végtelenül szimpatikus nő, óriási spanyol akcentussal nyomva a guide-ot, végig vezetve minket a kávétermeléstől kezdve a narancsligeten át egészen a borokig. Ez az egész farm dolog egy helyi összefogás, némi önkormányzati és állami háttérrel, ami nagyon jó hír. A célja a helyi emberek bevonása, munkahely- és értékteremtés az agrokulturában. Jól hangzik és jó is.
Na de vissza a kávéhoz. Arabica fajtán belül typicát termesztenek itt, kézzel szüretelik az érett piros bogyókat egyesével, az össz hozam évi 1500 kg, nem több. Itt az egyesével és a kézi elég fontos szavak, iszonyat mi meló egy ilyen, így néz ki számokban: egy ember 4-5 óra alatt szed le összesen 8 kg érett kávébogyót, amiből szárítás és pörkölés/hámozás után lesz 1 kg. Lófasz, estifény. Mi általában negyed kilós csomagot veszünk a boltban, akkor gondoljatok bele, hogy az egy negyede annak, amit egy ember 5 óra alatt leszed a kis kezével. Összesen kb 6000 csomag kávé készül – nem őrölt, hanem bab -, abból vettem én is egy csomaggal, olyan illata van a bőröndömnek tőle, hogy besírok.
Hosszú sorokon át lehetne még írni erről a helyről, annyira erős benyomást ad a klímája Agaete völgyében, a felé magasodó hegyoldalról figyelő ezeréves fenyőkkel; ahogy elképzeled az éjszakai szüretet a szőlőben mert nappal túl meleg van hozzá és így minden frissessége, aromája megmarad a szőlőszemeknek; amikor először látsz mangófát virágozni és rácsodálkozol a földön hegyekben álló, illatos guava gyömölcsre és így tovább. Olyan az egész, mint egy életre kelt, illatos képeskönyv, vagy egy valóra vált helyszín a Lopott szépség forgatásáról.
Jövő héten újra elmegyek oda, meg kell mutatnom a helyet a férjemnek is, kíváncsi vagyok nagyon, rá hogyan hat majd. Bár szerintem tudom.
Galéri indul, nézegessetek, van mit.