Polenta, puliszka, málé, mindegy hogyan nevezed – hogy magázod, vagy tegezed, mert

A kukoricakásáról illene hosszan írni, fogok is, de nem most. Ez a mostani végre egy recept csak így egyszerűen, mert hát ez egy főzőcskeblog, ugye. Vagy ilyesmi. Egyik edényben egy fej kockára aprított vöröshagymát kezelek olajon, a másikban felkockázott szalonnát – amilyen van otthon, abból egy darabka. Ha a hagyma megpuhult, ráöntöm a 20 dkg

Read More

Jamaicai chilis bab

Az életben az a lényeg, hogy tudd, kivel kell jóban lenni. Nekem saját csiliszállítóm van, azt is mondhatnám: nekem már az élet sikerült. Most rasztafárit kaptam tőlük, vicces színes és bivalyerős. Ebből lett az ebéd, nyilván. A chilis babnál az a lényeg, hogy ne tökölj  Egy vöröshagymát olajon megkezelünk, rá a fél kiló darált hús

Read More

Könyékig a halban – élménytúra a Nobuval

– Kést hoztatok? -Nem, először megnézzük, milyen. Mármint a hal. A 170 kilós ton. Taxival zúztunk ki Budaörse mind együtt, szójaszószóstól, Yoshi sanostól. (Apropó! Emlékeztek az előző nobus anyagban a mosolygó záróképre? Na ők Yoshi san és az ő kedvence, aki Miss Budapest volt, mielőtt beállt a Nobu csapatába. Illetve még mindig Miss Budapest, mert

Read More

Őszike Máriámnak

Négy hetes kúra az azért négy hetes kúra, egy kicsike El Camino a csábítások és észérvek útvesztőjében, hogy úgy mondjam. Ez a recept most pont kapóra jön, ha épp hús és tej és cukor és nem tudom még mitől mentes diétával kényeztetjük magunkat ezekben a napsütötte vidám napokban. Ahhoz, hogy ez az egyszerű egytál létrejöjjön,

Read More

Az erő a kertedben

„Még ki lehet nyitni. És be lehet zárni. Még föl lehet kötni. És le lehet vágni. Még meg lehet szülni. És el lehet ásni.” Most is van videónk anyukám kertjéből. Nem rinyálunk és nem beszélünk félre: nagyon erős lett. Fülessel, megállás nélkül, csak engedjetek neki. Nem megyünk a csuklónknak rozsdás pengével és nem vagyunk végtelenül

Read More

Az emésztés a nyállal kezdődik

Figyelem, töménytelen mennyiségű nyál következik. Gyengébb idegzetűek folytassák, a többiek nézzenek meg egy részt a Family guy-ból és igyanak egy sört. Gratulálunk a Világevőnek. A 2011-es Goldenblog gasztro kategóriájának győztese, nem meglepő módon. Megdolgozott érte. Azért persze reménykedtem végig, mert ha már az a kisebb csoda megtörtént, hogy a mi kicsike blogunk bekerült egy villantásnyi

Read More

Halszag

Két dolognak van halszaga, a másik a hal. Az egyikből nem volt nálunk, a másikból viszont igazi penetráns példánnyal kedveskedtünk egymásnak és környezetünknek. Mire odaértünk vonattal Szabadisóstófürdőre – ez a tévedés négyezerbe fájhat, gyorsan tanul az ember aztán –  , egy műanyag vödörrel lefedve a teraszon pihent a felbontott csomag. Szárított tintahal, egyenesen Thaiföldről, ajándék.

Read More

Olajka

Kell nekem olajfa. Hogy nem honos? Ugyanmár, a szomszéd utcában is van, télen benti, nyáron kinti és kész, él. Oké, akkor szerezzünk. A Neretva völgye az egyik legérdekesebb dolog, amit eddig láttam ebbe’ az életbe’ -amellett, hogy iszonyú szép is. Olyan élet bölcsője hangulat kapott el, mintha ez a völgy lenne az, ahonnan egész Horvátországot,

Read More

Goldenblog 2011. gasztro

Csütörtökön egész nap Balatonfüreden dolgoztam. Sosem szoktuk egymást hívni ilyenkor, csak ha nagyon fontos, inkább írunk és este beszélünk, pláne hogy aznap a másik fél is vidéken konferenciázott egész nap. Most mégis bejövő hívásom volt, és mivel életem összes rossz hírét telefonon kaptam eddig, nem voltam túl nyugodt, amikor beleszóltam. – Szia. – Szia, nem

Read More

Húslevest ne így

Ha már a szopás releváns témává vált a magyar gasztrobulvár változatos és olykor zavaros vizein, bemutatnám egyik egészen kifinomult változatát. Kicsit nyűgös volt a gyerek. Leraktam este hétkor, de tizenegykor még mindig csak nyöszörgött, aztán éjfélkor kidőltem, de nem volt még vége. Kelni kellett hozzá fél egykor, négykor, hatkor, aztán már vissza se tudtam aludni.

Read More

Versenyszellem

Kedves Kitartó, Soha Nem Csüggedő, Végtelenül Türelmes Olvasóim, Ti Drágák! Van ez a szavazás dolog, ahová benevezte a cuki kolléganőm a Soulkitchent is. Itt lehet szavazni, gasztro kategóriában, ha értékelitek a próbálkozásainkat és értitek a tréfát is akkor, amikor kell – ez most nem vicc. Goldenblog szavazás itt (Facebook account kell hozzá csupán). Köszönjük az

Read More

Don’t panic! – de mi van, ha mégis?

Decemberben volt az első. Biztosan mindenki sztorija így kezdődik, de sok minden összejött akkoriban, meg pont túl is csordult a pohár – gyakorlatilag tele lett a tököm a helyzetemmel, a körülményeimmel, a megalkuvásaimmal, a folyamatos bizonytalansággal. Átlagos téli szombati nap volt, amit átlagos téli szombati este követett a Gödörben, ahol oxigén helyett nikotint és egymás

Read More

Lékeljem?

Unokáink sem fogják hallani ezt a kérdést. Nem lékel már senki, eusan nem is lehet, amúgy meg nem is nagyon akaródzik, ugye. Pedig milyen szomorú ez, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi. UPDATE: lehet lékelni, amennyiben ivóvíz minőségű víz áll rendelkezésre, amellyel a dinnyét, a kést és a dolgos kezet is megmossuk lékelés

Read More

Dinnye is, meg saláta is

Van az úgy, hogy a dinnye, amit ugye lékelés nélkül, lutrira veszünk és cígölünk haza a gatyarohasztó melegben, nem is igazán dinnye, inkább egy nagyra nőtt, menstruáló uborka. Ha nem akarjuk betartani a zöldségesnek tett ígéretet és nem visszük vissza hozzá, majd emeljük a magasba és engedjük el úgy, hogy a forró nyári aszfalton szétloccsanva

Read More

Bitezerdankezer

Először a boldog kenyeres oldalról akartam választani, megtaláltam magamnak a házi szalonna házi kenyérrel fogást, so simple. Aztán továbblapoztam az étlapot és megszállt a hegyi parasztok védőszentjének pirospozsgás szelleme: sör kell nekem, meg toast, St Georgs fajta, füstölt tarjával meg hagymával meg sajttal meg pepperónival meg paradicsommal meg tükörtojással. Durva. Két Moser házi sör meg

Read More

A zseniális spárga

„A spárga az egyik legmarkánsabb ebből a szempontból. A benne lévő kéntartalmú vegyület, a metil-merkaptán az oka (ugyanez van a fokhagymában is). Amikor spárgaevés után furcsa szagot érzünk vizeléskor, az azt jelenti, hogy rendelkezünk egy, a merkaptán lebontását szabályozó génnel. Ez a gén egy enzimet termel, az végzi a tulajdonképpeni lebontást. Nem mindenkinél van jelen.”

Read More

Veribizi

14 évesen azt mondta rám egy (sport)fejvadász, hogy belőlem még lehet valami, mi lenne, ha Debrecenbe mennék középiskolába. Mert hogy ott majd a kézilabda csapatban pont rám van szükség. Debrecen messzinek tűnt, meg amúgy sem ismertem ott senkit, nem akartam ezt az egészet, így maradt a miskolci vonal, Honvéd SE, NB 1/B, bal átlövő, újoncnak

Read More

A horror legyen veled

Na most vagy profi vagy, és akkor a nagy számok törvénye szerint néha egyszerűen elvágod a kezed és kész, vagy olyan amatőr vagy, hogy egy kurva hagymát nem bírsz felszeletelni anélkül, hogy körömtőtől az ujjad széléig ne nyisd szét a bal mutatóujjad. Lehet tippelni, nálam melyik van, majd csinálok hozzá Facebook szavazást is, hogy csuda

Read More