Nem slambuc, de öhön

A tegnapi rendezvényen slambucfőző verseny volt. Illatra isteni, látványra lehengerlően meggyőző, ízre nem tudom, milyenek lettek. Éppen ezért este két sör között elhatároztuk, hogy az egyik nyári akármi menüje slambuc lesz koviubival. Innen pedig már egyenes út vezetett az öhönig, aminek elkértem a receptjét pár hete az ügydévemtől – tényleg – mert tavaly Pácinban ő volt a főszakács, és az eső és hideg és rossz idő ellenére olyan öhönt rittyentett bográcsban, hogy konkrétan rájártunk jéghidegen is tunkolni.

Íme a – nem recept – leírás:

„Szia Réka!

Az öhön készítése elég egyszerű, nem is a recept, mind inkább a technológia nehezítheti meg. Tehát a jó, füstölt házi szalonnát – a mangalica az igazi – a (lehetőleg öntöttvas) bográcsban apró kockákra vágva tepertőre pirítod, aztán ebben a bő zsírban a nagyra tört lebbencstésztád addig pirítod, amíg szép barna nem lesz. Majd bele a házi kolbászhúst, jól átforgatni, dobálgatni. A krumplit (2-3 db) nagyon vékonyra vágni, hozzáadni, átforgatni, majd vízzel felönteni (lehet bőven), aztán bele vágott hagymát, paradicsomot, paprikát ízlés szerint.
Tolófával, vagy rázogatással kezeljük, majd ha elfőtt a leve, a bogrács fülénél fogva emelgetve kell rázogatni, amíg az egész össze nem tapad egy nagy labdába, és nem kezd elválni a bogrács aljától ez a labda. (Én szeretem egy kicsit oda is pörkölni a végén)

Jó étvágyat!”

Fotó nincs, képzeljétek hozzá. Hát nem gyönyörű?

ACHTUNG: összeszedtük a képeket, íme a folyamatábra. Időközben ránk esteledett, de mit számított, amikor elkészült a tocsogós, pirított tésztás, kolbászos öhön.

ohon
Istenem, az az állag...

2 replies on “ Nem slambuc, de öhön ”
  1. Nálunk ezt még mindig slambucnak hívják!!!! és ráadásul ugy tudom h ez a kettő tök ugyanaz… de cáfoljatok meg ha tévadek. Béke Ropp

  2. én is úgy tudom, hogy ugyanaz, csak a technológia más, ahogyan elkészítik. de jó lenne, ha valami pásztori felmenőkkel rendelkező szakértő helyretenné a kavart:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .