Gluténmentes kenyér és a témakör problémái, megoldással

A tésztán kívül a kenyér az, ami legjobban fáj. Mert mindent lekottázol, kicseréled, megoldod, majdnem olyan jó vagy sokszor még jobb, mint a lisztes változat, de egy rendes szelet kenyér, az nagyon tud hiányozni. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok az az igazi, fehérbelű parasztkenyeret zabálok a krumplihoz is fajta, de ha egy jobb rozskenyér megpirítva vajjal elém kerül, annak nem tudok ellenállni.

Van ez a gluténkerülés egy ideje, amióta mindenféle alternatívákkal próbálkozom. Például nem eszem egyáltalán kenyérfélét, vagyis reggelire jön valami GM müzli, aztán a nap többi része eltelik simán a kenyér igényének felmerülése nélkül. Aztán van az, amikor Abonett hozza a megoldást, azzal is elvagyok, végülis ropog, mintha pirítós lenne eleve, bár szendvicset csomagolni nem lehet belőle de kísérőnek főétel mellé, vagy otthoni fogyasztásra megteszi.

És vannak a hivatalos, hagyományos GM kenyerek, amiknek a piac ledózerolásának hála a Schar termékek adják ki a 90%-át. A marketing működik, én is és anyósom is többször vettünk már a termékeikből, a leginkább fogyaszthatónak a rusztikus szeletelt kenyeret mondanám, pedig… Pedig az is messze az elfogadható íz és küllem, állag alatt van. Rohadék drága, az egész egy puha massza, amit ha megpirítász kicsit jobbá válik, de az íze, az borzalom. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy első körben még lelkesebb voltam, aztán amikor egy hosszabb autós úton végig az ebből készült szendvicseket ettem, majd ezt követően olyan 2-3 napra konkrétan szinte leállt az emésztésem és egy agyagdarab ragadt a gyomromba, akkor rájöttem hogy kösz, de nem, kösz.

Mutatom az összetevőket:

  • Víz, Kukoricakeményítő, Rizsliszt 10%, Rizskeményítő, Szója pehely, Burgonyakeményítő, Rizs szirup, Hajdinaliszt 3,4%, Sűrítőanyag: hidroxipropil-metil cellulóz, guar gumi, Szójakorpa, Szója fehérje, Pálmazsír, Köles pehely 1,6%, Élesztő, Cukorrépa szirup, Teljes kiőrlésű rizsliszt 0,9%, Fruktóz, Dextróz, Almarost, Só, Savanyúságot szabályzó anyag: borkősav, citromsav, Nyomokban lupint tartalmazhat.

Nincs több hozzáfűznivalóm, hacsak annyi nem hogy tegnap este végre megsütöttem az első, saját gluténmentes kenyeremet. A liszt a DM-ben kapható sütiliszt tesója, ezt kifejezetten kenyerekhez fejlesztették, Glutenno a termékcsalád neve és helyes a csomagolása, a doboz hátulján szuper infografika hangulattal színezve ott a recept is, az összevetők pedig:

  • Burgonyakeményítő, tápiókaliszt, rizsliszt, cirokliszt, barna rizsliszt, sűrítőanyag (xantán, guarmagliszt), növényi rost, antioxidáns.

Ugye hogy jobban hangzik. A xnatántól és a guarmagliszttől nem kell megijedni, ezek kerülnek többek között a fagyiba, vagy a kedvenc chiliszószodba is, nincs vele nagy para. A receptet csak bemásolom:

  1. Keverőtálba szórunk 1 tasak gluténmentes lisztkeveréket, és elkeverünk benne 1 teáskanál szárított élesztőt, 1 teáskanál cukrot és 1 csapott teáskanál sót.
  2. Egy kancsóban elhabarunk 1 tojást 2 dl vízzel és 1 evőkanál olajjal. (Tojásérzékenység esetén a tojás elhagyható).
  3. Ezt a folyadékot a liszthez öntjük, és simára keverjük. Sűrű nokedlitésztát kapunk. Letakarjuk, és meleg helyen kelni hagyjuk ½–1 órán keresztül.
  4. Előmelegítjük a sütőt 230 fokra. A megkelt tésztát vizes spatulával átfordítjuk egy sütőpapírral bélelt tepsire, és vizes kézzel elsimítjuk a felületét. A tetejére spatulával egy kereszt alakú bevágást készítünk, aztán a tepsit betesszük a forró sütőbe.
  5. A sütő hőfokát azonnal levesszük 210 fokra, és 40-45 perc alatt megsütjük a kenyeret.
  6. A ropogósra sült kenyeret áttesszük egy rácsra. Kevés hideg vízzel megspricceljük, így lesz kicsit cserepes a héja. Csak akkor vágjuk fel, ha már teljesen kihűlt. Jó étvágyat hozzá! 

Én elfelejtettem a vizes spricnit, de kit érdekel. Reggel vágtam fel és én még életemben ilyen jó gluténmentes kenyeret nem ettem. Tettem bele egy kis útifűmaghéjat is (kb 1 tk) mert nem árthat az állagának meg persze egészséges is, és chia magot (1-2 tk), mert szeretem ahogy picit ropog és szebb is tőle a kenyér, éééés az egész így egyben rohadtul működik. Ropogós, aranybarna héj, belül épp kellően tömör és egyszerre könnyed kenyérbél, jó az illata, finom és szép.

Vajjal és téliszalámival kiadta, alig várom, hogy megsüssem a másodikat is. Ebből lesz a fapadosra a szendvics jövő héten, mert #soulkitchengoestolaspalmas és mert ettől bezzeg semmi baja a gyomromnak.

Hát nem GYÖNYÖRŰ?

fullsizerender-1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .