Van ez a Nigel Slater nevű csávó, Paprika TV is megvette pár főzős sorozatát, na nem mintha az lenne a minőség origója, de csak hogy tudjátok, hol kell keresni. Mindig olyan sterilen tökéletes, hogy sosem érdekelt mit csinál igazán. Olyasmi ez, mint Kautzky Armand hangja – tiszteletem, művész úr! – hogy szép-szép, de annyira fehér kesztyűs, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Nem stílusom a csipkekeszytűvel melózás, ezen a pasin pedig mindig azt éreztem, hogy a BBC kitenyésztette magának, mert rengeteg lóvéja volt és megvásárolta a lehetőséget. Aztán lehet, hogy tévedek és csak a tudatlanságom mondatja ezeket velem, szégyellni nem fogom, mert ha egyszer ez az érzés jön, akkor ez jön, nincs mit tenni. És nem, nem olvastam utána.
Na de ma, amikor rájöttem hogy még anyukám kertjéből származó céklák figyelnek a spajzban, abból pedig desszertet kellene csinálni, szóval akkor elkezdtem keresgélni és a legszimpatikusabb recept az Nigelé volt. Mert csupa csoki, vaj, kakaó és cékla, nem lehet nem kipróbálni, tényleg nagyon jónak tűnik.
A recept tehát nem saját, én csak annyiban nyúltam bele, hogy 140 g gluténmentes lisztet használtam (Lidl a beszerzési helye, márkáját nem tudom) és adtam hozzá sót is, 190 g cukor helyett 100 g barnacukor ment bele és még egy kis agavé, a tetejére meg, mert jénaiban sütöttem és nem lett szép az alja ami utána a teteje lett, szóval oda meg csináltam csokimázat, jó sűrűt, kicsit megédesítve juharsziruppal, aztán most az egész dermed az erkélyen. Addig nem kóstolhatom meg, pedig már nagyon akarnám. Jövök majd az eredménnyel.
Szépnek szép, bár a fotó zajos és homályos lett, de most tanulok rendesen fotózni, legyetek velem elnézőek, köszi. És ha lehet, csak kicsiben nézzétek. Köszi-köszi.
